Amikor én még a művészeti suliba jártam, ott szó szerint életben tartották a magyar hagyományokat. Nemcsak beszéltek róla, s oktattak néprajzot, hanem az oktatási napokra eső ünnepeket rendre megtartották, hagyományos tevékenységeket végezve. Persze az ezeken való részvétel önkéntes volt, így csak a lelkes érdeklődőket, vagy a korgó hasúakat vonzotta. Mert ilyenkor bizony – aki bírt, s akart – hajnalban kelt, hogy megdagassza a teknőben kenyeret, majd ezt kisütötték a suli udvarán lévő búbos kemencében. Készült olykor lepény is. Vagy gombócot főztek, hagyományos ételeket, ólmot öntöttek a lányok, stb. Ez egy viszonylag kicsi iskola volt, kézműves szakmánként 10-15 tanulóval, egybeépítve a kollégiumával, s a kézműves műhelyeivel, körülötte egy kis botanikus kert sok-sok bambusszal, fenyőkülönlegességekkel, üvegházzal. Szép környezetben volt. Öröm volt oda járni.
Ezeket a hagyományokat szeretném én is – valamilyen módon – megőrizni, s legalább ismeret formájában továbbadni a gyermeke(i)mnek. Ha már kicsit nagyobb lesz, akkor aktívan is részt tud venni benne, már ami szokást – felszereltség híján - egyáltalán megtartunk. Persze kis változtatással is meg lehet emlékezni ezekről, nincs kőbe vésve…
Nem szeretem, hogy a mai világban a globalizáció hatására felpuhultak ezeknek az ünnepeknek a keretei, s főképp kapitalista megfontolásokból begyűrűznek az amerikai hagyományok, ünnepek, s így feledésbe merülnek a magyarok. Nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, s továbbadni, de ne legyünk naivak! Szeretném, ha tudnátok, hogy ez pusztán marketing megfontolásból, s multinacionális cégek irányításával történik, hogy még több árut nyomjanak le a torkunkon.
Persze én is elgondolkoztam a tökfaragáson, mint jópofa, kreatív tevékenységen. Bár sokan ennek eredetével, jelentésével sincsenek tisztában. Ha valakit még behatóbban foglalkoztat, akkor keressen rá a töklámpásra, azaz angolul: jack-o’-lantern-re.
Tartsatok bigottnak, vagy konzervatívnak, bár inkább csak régimódi vagyok, de párommal beszélgetve róla, belátom, hogy nem akarom ezt, mint hagyományt átnyújtani a gyereknek. S nálunk még mindig a Jézuska hozza a karácsonyi ajándékokat, holott nem vagyunk vallásosak. (A hit meg egy más tészta… Ennek ellenére hitem, istenem nekem is van, csak nem intézményesítem.)
Nem mintha nagy magyar lennék. Inkább liberálisnak vallom magam. /Mégha ódivatú kiadásban is. :)/ Csak épp érdekel a néprajz, s itt élek, ide születtem… Ezért szeretnék ezzel is foglalkozni kicsit, itt a blogon is. Hátha így tovább tarthatom életben, feléleszthetem kicsit ezeket a szokásokat.
Igaz nem vagyok vallásos, mert ünnepeink java része keresztény gyökerekből táplálkozik, amik meg a korábbi korok, vallások ünnepeit öltöztették új köntösbe… De ezek az ünnepeink már akkor is közel 1000 évesek, s így hagyománnyal bírnak.
Nos, akkor kerüljenek terítékre az aktuális ünnepeink, amikről – őszintén bevallom – nekem is apró képzavar él a fejemben. Ezért is foglalkoztat, gyűjtöttem össze magam is, hogy tanuljak belőle…
A Mindenszentek és a Halottak napja már egybeolvadt a közfelfogásban, pedig ez két különálló ünnep. Ezekhez az ünnepekhez kötődő szokásokat nem csak a hithű keresztények gyakorolják, már felekezeten kívüli ünnepkörré vált.
Október 31. – Halloween / Reformáció emléknapja
Október 31-e a protestánsoknál a reformáció ünnepe, emléknapja. Luther Márton Ágoston rendi szerzetes ekkor, szándékosan mindenszentek előtti este szögezte ki a wittenbergi templom kapujára 95 tételből álló tézisét a katolikus egyház megreformálásáról, abban a reményben, hogy másnap a misére igyekezvén sokan elolvassák üzenetét. Ez be is jött, s útjára indult a reformáció.
Az angolszászoknál a mindenszentek napját megelőző este, azaz október 31-e a halloween (All Hallow's Eve - „minden szent estéje”). Ugyanis a kelták újévüket (Samhain) ősszel, november 1-jén ünnepelték. Hitük szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei ezen az éjszakán vándorolnak át a holtak birodalmába. A bűnösök lelke haláluk után „állatok” testében léteztek eddig a napig. Áldozatok bemutatásával igyekeztek kiengesztelni az isteneket, s könyörögni az elhunytak üdvösségéért. A kereszténység terjedésével, a 8. században III. Gergely pápa helyezte át a korábban május 13-án ünnepelt „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapját október 31-ére. IV. Gergely pápa november 1-jére helyezte át és egyetemes ünneppé tette. Írországban a kelta hagyományokra épülve ez az éjszaka All Hallow's Eve, „Mindenszentek éjszakája” nevet kapta, azaz a mindszentek előestéje. November első napja pedig maga az ünnepnap, All Saints' Day (All Hallow's Day, „Szentek napja”). De ez már sok helyütt összemosódott.
November 1. - Mindenszentek
Mindenszentek napja, ünnepe, röviden mindszent, keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban, s a keresztény országokban november 1-jén, más egyházak (pl. ortodox) más napokra teszik. Mindenszentek a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje, s 2000 óta újfent munkaszüneti nap Magyarországon. A római katolikus hitrendszerben sok olyan szent, vértanú, megdicsőült lélek van, akikről a naptár nem emlékezik meg, őket ünneplik ekkor. Misét tartanak, s könyörögnek az elhunytak lelki üdvéért, sok helyütt akár 1-2 órán át is harangoznak.
A mindszentek a reformátusoknál, evangélikusoknál is elterjedt, de nem hivatalos ünnep.
Magyarországon sok oltárkép ábrázolja a mindenszenteket, valamint sok templomot szenteltek nekik. Több településnek adták a Mindszent nevet. Mindszenty József hercegprímás is az irántuk való tiszteletből vette fel e nevet.
November 2. – Halottak napja
A halottak napja, a halottakról való megemlékezés szokása sok vallásban, korban jelen van. A halottakról való gondoskodás igénye már az ősidőkben is fellelhető. A keresztények, katolikusok november 2-án tartják, Mindenszentek napját követően. Más egyházak máskor, pl. az ortodoxok több halottak napját is tartanak. Az ünnepekhez kötődő szokások széles körben élnek, a nem katolikusok, protestánsok, evangélikusok, anglikánok, egyéb vallási felekezetűek között is. Eredete az ókori Róma Feralia nevű ünnepére vezethető vissza. A katolikusok először 998-ban tartották meg., azzal a céllal, hogyha előző nap, Mindenszentek ünnepén az egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is emlékezzünk meg. Egyes felfogás szerint ennek köze lehetett a közeledő ezredfordulós világvége várakozásokhoz, s igyekeztek a halottakkal "jóban lenni”. Ekkor kezdtek gyertyát gyújtani a sírokon, hogy a "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat", s - talán a kelta hagyományok folytatásaként - könyörögtek a még nem üdvözültek lelki üdvéért. A november 2-i Halottak napja bevezetése Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048) ered. Ő vezette be a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban. A 11. században a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt, s végül a 14. században Róma is elfogadta, s hivatalos ünnepé nyilvánította.
A halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik a tisztítótűzben szenvedő, bűnös lelkekről. Üdvözülésüket meggyorsíthatja az élők könyörgése. Gyakran mondott imádság a Halottak olvasója, amely Jézus öt sebének emlékére öt tizedből áll.
Szokások és hagyományok
Mindenszentekkor és halottak napján ma is élő szokás, hogy az emberek meglátogatják hozzátartozóik sírját, rendbe teszik, virágokkal díszítik fel, gyertyákat, mécseseket gyújtanak, s helyeznek el rajta. Magyarországon a 19. század elejétől, német hatásra terjedt el – nem csak katolikus körben - a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése.
A magyar népi kalendáriumban Mindenszentek a cselédfogadás, bíróválasztás, tanácsújítás napja volt és általános dologtiltó nap. Ezen a napon, de egyes helyeken egész héten („halottak hetében”) tiltott tevékenységek voltak a földmunkák, a répa és krumpli elvermelése, a varrás, mosás, takarítás, meszelés, az élelmiszernek, pl. a káposztának télire való eltétele, stb. Márton napjának, sőt az egész télnek rámutatónapja, amikor az aznapi időjárás alapján megjövendölték a telet: ha Mindenszentek napja nedves, lágy telet várhatunk, ha pedig száraz, úgy kemény tél következik.
Mindenszentek napján, Báthori András bíboros halálának évfordulóján engesztelő körmenetet tartanak, arra a helyre, ahol Ördög Balázs és Nagy Kristály András 1599. november 3-án megölte.
A régi magyar népnyelvben halottak napja a lölkök napja, lelkeknek emlékezete nevet viselte. Régen a templom körül volt a temető, s akkori szokás szerint a temetésen, a templomajtóban, az elhunyt kívánsága szerint, vagy csak szokásból alamizsnát (kenyeret, kalácsot, bort, gyertyát) osztottak a szegényeknek, koldusoknak, félkegyelműeknek, az elhunytért való imádság fejében. Ez a szokás aztán megjelenik Halottak napja kapcsán is, Székelyföldön „Isten lepényét”, „halottak lepényét”, vagy Szegeden „Mindenszentök kalácsát”, vagy „kúdúskalácsot” osztottak a rászorulóknak, a tisztítótűzben égők lelki üdvéért való könyörgésre biztatva őket. Mikor 1800-as években a temetők kikerülnek a települések szélére, akkor az ételosztás is átkerül a temető bejáratához. Van ahol a szegények nevében szerveznek gyűjtést, miközben a lélekváltság harangját kongatják.
Hiedelmek, babonák
A Mindenszentek napján levágott cserfaágból időjárást jósoltak: ha az ág belül nedves volt, akkor lucskos, enyhébb télre, ha száraz volt, kemény hidegekre következtettek. Az a hiedelem járta, hogyha Mindenszentek napján hó esik, nem olvad el márciusig.
Bár a Mindenszentek napja pár száz évvel korábbi ünnep, mégis mint a Halottak napjának előestéje ment át a gyakorlatba. A régi, népi felfogás szerint a nap alkonyattól a következő nap alkonyatáig tart. Így Mindenszentek napjának estéjét a halottak estéjének is mondják. Ilyenkor országszerte 1, esetleg 2 óra hosszáig szólnak a harangok a halottak emlékezetére. Tápé népének hite szerint addig megpihenhetnek nem szenvednek tovább a lelkek a tisztítótűzben.
Hercegszántó hagyománya szerint a halottak sírjukból fölkelnek és a templomba mennek, amikor halottak estéjén az ő üdvösségükért harangoznak.
A székelyföldön egész kemencére való cipót sütnek, Isten lepényét és kiosztják a templom előtt álldogáló szegények között, akik ennek fejében a család elhunytaiért imádkoznak. Hitük szerint a halott hozzátartozó ilyenkor elmegy a kapujuk elé, és ha a szegényeknek nem adnak alamizsnát, akkor sírva távozik. Van ahol annyi cipót sütnek, ahány halottja van a családnak.
Ezen a napon néphit szerint hazalátogatnak a halottak, ezért sokhelyütt szokás volt, hogy kivilágították nekik a házat, hogy hazataláljanak, valamint éjszakára megterítettek az elhunyt hozzátartozóknak, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Az ételt azután koldusok, szegények közt osztották szét. Van ahol – szláv területeken - ezeket az ételeket a hozzátartozójuk sírjára teszik le.
A falusi nép régebben még vígságos torral is megemlékezett az elhunytakról.
Vadamos falucskában úgy hiszik, hogy mindenszentek éjszakáján az egész élő és elhalt rokonság összejön. Vacsora után az asztalt ezért nem szedik le, sőt meg is terítenek nekik. Zalaszentbalázson is otthagyják éjszakára a halottak számára a Mindenszentek rétesét meg a bort.
A gyertyagyújtás szokásának is vannak mágikus aspektusai, arra szolgál, hogy a sírjukból e napon kiszabadult lelkeket a gyertyaláng visszavezesse a helyükre, és ne kísértsenek.
Jellemző hiedelem, hogy aki halottak napján földmunkát végez, azon hóttetöm (atheroma, zsírdaganat) támad. Ebben nyilvánul meg a halottak, hazajáró lelkek haragjától való szorongás.
Budaörsi német eredetű babona szerint: aki a sírról virágot szakít, azt a halott elviszi.
Tápé babonája, hogy a halott sírjára helyezett égő gyertyát már nem szabad máséra áttenni, mert akkor annak a halottnak bűne, akinek sírjáról elvették a gyertyát, a másik lelkére száll át.
Göcsejben a Halottak hetében mosni sem volt szabad, vagy párolni, mert akkor a család halottja ezen a héten vízbe kerül vagy a ruha vizesedik meg rajta.
Ugyanezen elv nyilvánul meg abban a hiedelemben, hogy az ezen napon eltett, besózott káposzta meglágyul.
Tompán a legközelebbi hozzátartozók sírjáról összeszedik az elhervadt virágokat. Otthon kifőzik, és a vetőgabonát meglocsolják vele, mert ez megvédi az üszögtől.
Mikefa faluban halottak napja ünnepen diófalevelet szednek, és elteszik, hogy „a családtagok el ne tetvesedjenek”.
Remélem akad, aki végigolvassa és a kedvetekre való volt ez a kis gyűjtemény! :)
Ezeket az információkat a netről gyűjtöttem össze. Forrásul a következőket használtam:
Magyar Katolikus Lexikon
http://www.evangelikus.hu
http://www.szoboszlokepeskonyve.hu
Kép forrása: http://s296.photobucket.com/albums/mm174/KimiSunshine_photos/Vintage%20Illustrations/?action=view¤t=1cheruborn004.jpg&mediafilter=images
Természetesen nem akkora tragédia, mint amekkora az iszapkatasztrófa áldozatait érte… Csak az én kis életemben, zárt világomban jelentős esemény. Persze – mondhatjátok: ennél nagyobb gondom sose legyen! :) De baleset érte a kis varrógépem, s ezen keresztül engem is.Murphy törvénye dolgozik rendesen a házban. Csak a szokásos... Megadta magát a mosógépünk (az új használt). Öröm az ürömben, hogy a régebbi, de jótól még nem váltunk meg. Így lecserélésre került, – mit ad isten – az újabb dugulás elhárításával egyidejűleg. Mivel dugulás volt, nem szivattyúztam le a vizet a program során leállt gépből. A varrógépem a mosókonyha-konyha-műhely hármas funkciót ellátó, jelenleg (kályha híján) fűtetlen helyiségben várt sorsára a földön. A sorból kiállított mosógépet rossz helyre rakták, a rongyos szekrénykém elé. Én meg felgyűrtem a pulcsit a karomon, s nekiveselkedtem arrébb tenni. Közben leugrott a cső, s elkezdett buzogni belőle a koszos lé, naná, hogy a varrógép felé. Egy sikolyom kíséretében megjelenő férjem gyorsan, s hősiesen felkapta, még mielőtt komolyabb fürdőt vehetett volna. Megnyugodtam. Letörölgettem, s reménykedtem, hogy nem érte víz. Amúgy is pont mai tervem volt, hogy behozom a fűtött szobába, még a fagy előtt, s inkább egy zárható szekrényben tárolom, míg újra elé nem ülhetek végre.
Valószínűleg miközben törölgettem elmozdítottam a táska kis csapjait, ami a borítást a jelentős súlyt képviselő, szinte tömör vas gépecskén tartotta. Egy hirtelen mozdulattal megemeltem, s elindultam… volna. A gép engedelmeskedett a gravitációnak és két lábbujjamon megpattanva folytatta rövid röppályáját a konyhában, ahol csak szimpla betonpadló van. Most még nem tudom, hogy eltört-e a gép, s a lábbujjaim is? Esélyes. Utóbbit mozgatni nem tudom, jegelem. Előbbit még nem próbáltam ki. Kapott egy nagy ütést, s ráadásul pont a motorján landolt. Külsérelmi nyomok vannak, de azok nem jelentősek. Bele még nem látok… Mindenesetre a gépem elvesztésének esélye jobban fáj, mint a lábam. Bár az is, nagyon. :(
Ezért nem szabad ragaszkodni semmihez. Az élet kiszámíthatatlan. Semmi komoly értékre ne gondoljatok a gép kapcsán. Még csak a típusszámát sem tudom. Kb. 30 éves, régi táska-Singer. Ennyi áll rajta: „Ein produkt von Singer Merritt” :) Csak egyenest, s cikk-cakkot tud... tudott? De elég csendes, s megbízható. Amennyit én varrok, egyenlőre nem is kell komolyabb. Nem sokat ér. Inkább csak érzelmi értéke van, nekem… Első kis gépem, örököltük. Ráadásul pont egy hete halt meg a nagynéném, akitől… :( A sors fintora?
Kép forrása: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj9Xlgqrp1-Fp7CGhVHIfGMDUv-2uIB3c4h1MezT6Zr7_BKJR63aowZ3kavucCV1x1MX5Prv-RHWuu8KJbRDQNqDy73VumOfw7PZdAd6B-dn2qQzHLXK09G4kVqfHniDr5ehMZRcDTB9YU/s1600/GirlBaby.jpg
Jelentem megvagyok. :) Mééég! Bár remélhetőleg meg is maradok. Kb. egy hónapja van csak netünk, de sajnos még nem voltam igazán olyan hangulatban, hogy írjak. Kicsit megroppant az egészségem, s az ugye ilyenkor ez az elsődleges… :( Nincs konkrét nagy bajom, inkább sok kicsi, amik azért így összegződve megnyomják az embert. De azért már alakulok, gyógyulok… Amíg nem voltam jelen a blogon nem sokat, de valamennyit azért alkottam, s ezeket szépen, apránként bemutatom nektek.
Kezdjük az ígért szülinapi ajándékokkal. Igaz, nem tegnap volt, de ezekről van készen, kéznél képek.
Kis tündérkiegészítőket készítettem az én kis 2 éves manómnak. Varázspálcát, hajpántot, s aranyfestéssel ellátott szaténszárnyakat. (Persze mást is kapott, de azokat nem én készítettem.) Sajnos a szárnyak nagyon rosszul sikerültek. Nem a Tilda-féle tömött angyalszárnyakat varrtam meg, hanem csak úgy, a saját fejem után… Nem tettem bele drótmerevítést, azt hittem a felmosórongy majd szép tartást ad neki. Hát nem. Így ezzel nem is dicsekszem inkább. A másik kettőről a képek:
Olyan aranyosan léggitározik az alsó képen. :) A háttérben meg az a béka! :D Bocsi, de elfogult vagyok. :)
De úgy tűnik augusztus a blogjátékok hónapja. Hát akkor miért ne játszanánk? Mégpedig a következőkön:
Az első Cseresznyéslánynál:
Határidő: 2010. augusztus 17. dél
Nyeremény: tetszőlegesen választható
Második Cinellánál:
Határidő: 2010. augusztus 15. dél (Még éppen!)
Nyeremény: képen látható
Harmadik Szegusznál
Határidő: 2010. augusztus 20. éjfél
Nyeremény: képen látható
Drukkoljatok, hogy nyerjek is! :)
A többi horgolmányom nagyrészéhez csak egy-két befejező mozdulat hiányzik. Hamarosan láthatók azokról is képek!S engedjétek meg, hogy itt is felköszöntsem a kislánykámat, becenevén Prüntyőkét, aki tegnap volt 2 esztendős.
A képeken 5 percesen és tegnap, ahogy a kis motorjával - ami az utóbbi időben a fenekéhez van nőve -, becsörtetett a bulijára, ahol is a 3,5 éves unokatestvérétől máris egy ilyen csodaszép csokrot kapott. Persze készítettem is ajándékot neki a készen kaphatóakon kívül, de még nincs róluk normális kép. Mondom, nagyon amatőr vagyok! :)
Készült torta is, ami egy nagyon gyors, gyümölcsös darab, kész alapanyagokból összedobva. Nagyon gyenge cukrász vagyok, ezért inkább a biztosra mentem. :) Egyébként Elmo-ra (egyik kedvenc mesefigurára) akart hasonlítani, de csak nagyon nagy jóindulattal mondható rá… :D Jellemzően csak egy kép készült a „műről”, az is aprítás közben. Ez most nem az én saram, mert én épp szervíroztam. Azt hiszem az egész családra ráférne egy jó kis fotós tanfolyam. :)
Az egyik szakmám szerint textilműves vagyok, kelmefestő. De nem igazán művelem. (Leginkább hely-, felszerelés- és idő hiányában. A festéshez kicsit több dolog szükségeltetik, mint a varráshoz.) Mégis a textíliák szeretete, s átformálásuk iránti vágy tovább munkál bennem, s mostanában visszacsábítani készül arra az útra, melyről egykor letértem. A textil ápol, el- és betakar. Mint függöny árnyékot vet, eltakar a kíváncsi tekintetek elől, besötétít, vagy épp kint rekeszti a sötétséget, mint kabát, vagy kalap védelmez, mint ruha melegen tart, illendően takar, s közvetít közted és a külvilág között, képet vetít rólad, morális mértékké avanzsál, megmutatja társadalmi helyed, táskaként társaddá szegődik, szőnyegként lábad elé borul, hogy tompítsa a padló keménységét, s simogató melegségével cirógassa naphosszat gyötört lábad, falvédőként melegen tartja ágyad, párnaként fejed alá simulva könnyíti álmod, takaróként körbeölel, ápol, szemfedőként végső utadra is elkísér. A textil, ez a sokfunkciós, számtalan színben, mintában, formában létező, állandóan változó darab, legyen az akár csak fonál, cérna, vagy csipke alakjában is, életünk szerves része. Velünk él, velünk mozog, hozzánk idomul, s velünk együtt változik. Szinte él… Ez az, amiért ennyien vonzódnak hozzá. Ez az, amiért én is vonzódok hozzá, s amiért dolgozni szeretek vele. Mert együttműködő. Nem kell legyőzni, tűzbe vetni, megmunkálni, mint a fémet, nem kell kalapáccsal szétverni, mint a követ, nem kell órák hosszat locsolgatni, gyúrni, míg képlékeny nem lesz, mint az agyag, nem kell kivágni, ledönteni, s késsel sebeket ejteni rajta, mint a fán. Csak szabni, könnyedén, szinte végig siklik rajta az olló, ha jól meg van fenve, s csak varrni. Öltögetni. Vagy valamilyen tűvel (legyen akár hímző-, horgoló-, kötő-) foglalatoskodni. Évszázadokon át művelték anyáink ezeket a mozdulatokat. Szinte már a génjeinkben van kódolva. Talán ezért oly könnyű a számunkra, akár egy dallam dúdolása…Kép forrása: http://hoocher.com/Thomas_Couture/Young_Woman_Sewing_1870.jpg
Bejegyzések
