Apróság és mégsem...

2011. március 18., péntek
megjegyzés (2)



Talán butaság ilyesmiket írnom ide, de valahogy most ehhez van kedvem… Csak szeretném megosztani veletek!

Jelentem ez a „Tedd meg most!” egy varázsmondat! Annyi apró, hétköznapi sikerélményem van miatta. Végre rájöttem, hogy engem, aki mindig sárba döngöli magát, s állandó bűntudata van azért, mert nem elég gondos háziasszony, valamint egy „született feleséget” leginkább az különböztet meg, hogy míg én tervezgetem, s fogadkozok, addig Ő csinálja. Ennyi!!! Nem kell túlbonyolítani, feltételekhez kötni, mint én mindig mindent. Nem gondolkozni, csak tenni. Ilyen egyszerű, ennyi a titka. :)

S nekem ehhez ennyi év kellett?! Nevetséges?
Igen. :) De ugyanakkor felszabadító ez a felismerés. Végre megtört a jég!

Tegnap – a félévente szokásos - hirtelen felindulásból ismételten átrendeztem a lakás nagy részét. :) Ezzel persze együtt jár a takarítás is, így a nagytakarítás nálam mindig meg szokott lenni. Nem azzal van alapvetően a problema, hanem a szintentartással, főleg a rend a kényes dolog nálunk. :) Pedig én aztán pakolok minden nap, többször is a kis kétéves rendbontónk után. Na de ő a fürgébb! :)))

Igazából az a gond, hogy…
1. túl sok a lomunk,
2. nincs mindennek helye,
3. ha van is, nem tesszük vissza. :)

Most ezen fogok dolgozni! :)

Amikor a körülmények nem úgy alakulnak az ember körül, mint szeretné, akkor olyan bagatell dolgok, mint egy – rég tervezett – üzenőtábla kihelyezése is olyan nagyot tud dobni az ember közérzetén. Tudom apróság, de úgy örülök neki. :)
Olyan rég szerettem volna egy ilyesmit kihelyezni, de valahogy sosem jött ki rá a lépés. Igaz, nem is valami kreatív, vagy esztétikus, inkább csak funkcionális. De végre van valami, ami mosolyt csal az arcomra. Teljesen feltöltődtem, s szinte szárnyakat kaptam. Most kitakarítottam a lakás következő harmadát. Már tervezgetem a csinosítgatását… /Hupsz, most a régi Vera szólott, az örök álmodozó! :) És hogy lesz az álomból valóság? Lesz-e?/

Valamint olyan icipici lépéseket is megtettem végre, ami tényleg csak egy mozdulat, de mindig halogattam. Van végre használtelemgyűjtő dobozom. :) Mert eddig mi buták mindig egy dobozba dobtuk – akár újratölthető, akár lemerült, akár még nem -, hátha „jó lesz még” alapon. :) Persze aztán mikor kellett volna, akkor mindig csutkára merült került a kezembe. A múltkor két doboznyit vittem el apámhoz, akinek van hozzá műszere, hogy nézze már meg melyikben van még élet, mert fölös két kiló használtelemet raktározni, amellett, hogy helyet foglal, ráadásul nem épp veszélytelen szemét kategória. Ráadásul ezt a macerát megspórolhattam volna egy mozdulattal!
S hány ilyen mozdulat van még? Pl. ha csekk jön, egyből tedd ki a csekkgyűjtőbe! /Mert már ilyenünk is van ám! :)/
Skippo

Tavaszodik

2011. március 17., csütörtök
megjegyzés (0)

ReKreáció - Vizköpő 

Hát mégsem lett vége a szünetnek. :) Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele? De nekem olykor szükségem van ilyen „elvonulásokra”, amikor helyre teszek magamban dolgokat. Talán a hosszú tél, talán a munkanélküliség, a főállású anyaság… Nem kell semmi komolyra gondolni! De sokmindenen el kellett gondolkoznom mostanában. Nem vagyok depressziós, csak időszakosan, olyan évente szeretek tükröt tartani magam elé, s körültekinteni, hogy éppen hol vagyok. Megvakarni a fejem, mert olykor már nem is emlékszem merre is „indultam”? Hová tartok? Mit akarok? Egyáltalán elértem-e már? Erről szól a (újra)tervezés. Még mindig csak körvonalazódik az út, amin járni szeretnék, de már kicsit közelebbinek érzem azt, hogy rá is lépjek. Amikor ilyen nagy döntések előtt állok, egy kicsit mindig megtorpanok. Meg ugyebár van az a fránya szokásom, aminek leküzdésén most dolgozok. Ez pedig a halogatás. Szeretem elodázni a dolgokat, s aztán a bűntudat miatt rágom magam, hogy nem tettem meg, amit elterveztem. De még ez sem elég motiváló erő. Aztán a végén felgyűlnek a dolgok, átcsapnak a fejem felett, fojtogatnak… Már tehetetlennek érzem magam, s utálom az egészet, úgy ahogy van. Akármennyire is szerettem volna... El kell ezt fogadjam, s minden nap tenni ellene, figyelmeztetni magam, ha rajtakapom, s egy-egy feladat előtt magamra pirítani: „Tedd meg most!” :)
Így született meg most ez a bejegyzés is. Mert a blogolást legalább egy hónapja tolom. Mennyi bejegyzést szerettem volna… :) No meg azt, ha a nap 48 órából állna! :) Már megint a maximalizmus, s túl sok elvárás magammal szemben. Az örök feladat! :)))
Kép forrása: Notre Dame
Skippo

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...