Horgolás

2010. március 25., csütörtök megjegyzés (4)

Megfertőztek. Elég komolyan. Nem kell megijedni! Nem valami csúf betegségről van szó, hanem a horgolás szenvedélyéről, ami nagyon elkapott az utóbbi hetekben. S hogy kitől kaptam el? Hát, mint több babafórumos topiktárs is - Stigi áldozata lettem. :) Belekukkantottam ugyan az őáltala linkelt kis horgolt cipős videóba, de túl magasröptűnek tűnt első ránézésre. S hiába csorgattam a nyálam hasonló kis szépségek után – úgy éreztem, én erre képtelen lennék… De aztán láttam élőben hogyan, s milyen gyorsan készül egy ilyen kis csoda, s egyre inkább elirigyeltem ezt a tudást. Megtudtam, hogy Stigi sem így született, - persze kell hozzá a jó érzék -, de sok mindent az Interneten szerzett ismeretek alapján sajátít el, rengeteg gyakorlással. Kitartó, s addig próbálgatja, míg nem sikerül. Gondoltam kipróbálom én is ezt a hozzáállást. Sajnos a bemutatójából – végtelen kedvességén, s türelmén kívül - szinte semmit nem tudtam megjegyezni, így elővadászva a videót többször megnézve próbálgattam egy hétig, mire szinte jó kiscipők születtek. Persze egyáltalán nem úgy, ahogy a videóban szerepel. Sok-sok változtatással. De ez a kis féligsikerült cipőcske is olyan jó érzéssel töltött el, hogy ez az én kezeim közül került ki, hogy le nem lehet írni.
Aztán elkezdtem kutakodni horgolás témában. Letöltöttem a youtube-ról vagy három DVD-nyi horgolós videót német, s angol nyelvű oktatóktól. S azóta szinte minden nap a kezembe akad a horgolótű. Kb. három hete horgolok.
Azelőtt cirka 15 éve volt a kezemben utoljára horgolótű, s csak láncszemeket tudtam horgolni. Azokból akartam valami hálószerű felsőt összekontárkodni. De ez most egy kicsit komolyabb próbálkozás. Horgolós kalandozásaim során keveredtem erre a közösségi blogra. Még nem iratkoztam fel, de nagyon jó leírásokat találtam. Többek közt ezt. Itt is köszönöm Elinek a fáradozását, hogy elkészítette a képes leírást. De akármilyen szépen összehozott tutorial is, nekem csak nem sikerült olyan szép kis sapkát összehozni, mint amiket a blog alkotói. Pedig próbáltam, de a szaporítás valahogy még nem az igazi. Még nem éreztem rá teljesen. Próbálgattam, visszabontottam vagy háromszor, de csak nem sikerált a fejre tapadó forma létrehozása. A terítő kinézetből lassan eljutottam a barett formáig. Aztán örültem, hogy egyáltalán fejre lehet tenni, s megáll, valami sapkaféle kezdett kibontakozni belőle. De még az sem volt egyértelmű, hogy végül rám, vagy a csöpp lánykámra lesz jó. :)
A végeredmény látható: önhibáján kívül - gombakalap született. Akármilyen kis esetlen is lett, azért az enyém, s nagyon büszke vagyok magamra, hogy én ilyet is tudok! Mert ez még csak az első, s biztos lesz jobb is! De nekem ez az első, s az olyan, mint az első gyerek… Ezért jó a horgolás, mert végsősoron nem olyan bonyolult, ha hozzám hasonló nehézfejűek is tudnak valamit kihozni belőle, s garantált sikerélmény. Csupa pozitív energia! :))) S erre most nagy szükségem van!
Szóval lett a lurkónak őszi kalapja. Ugyanis kicsit még nagy (no de őszig még nő a fejecske is), s persze a színei sem épp a kikeletet idézik. Tervben a következő, egy igazi tavaszi darab.
Kézimunkás próbálkozásiamhoz akad most egy jó könyv segítőnek. Nem épp olcsó darab, de az a szerencse ért, hogy férjuram nyert egy könyvutalványt a munkahelyén. Egy szép összeget lehetett levásárolni, így futotta erre a könyvre. Szuper. Egyszerű, közérthető, nagyon jó technikai összefoglalókkal. Imádom! Most ez a bibliám.
Persze az összeg elköltéséhez kétszer kellett elutazni a megyeszékhelyen található Plazában lévő könyvesbolthoz. Egy buta oknál fogva – hiába van webáruháza az adott könyvboltláncnak (lentebbi okok miatt nem írok nevet, nem szeretnék esetlegesen hírnévrontás miatt pereskedni) – kupont csak boltban váltanak be, s így nem jár a netes kedvezmény. Én bolti áron is szívesen megrendeltem volna netről, ha így megúszom az útiköltséget. Mert a netes készlet meg nem egyezik a boltiéval. Vagyis az adott bolt kínálata nem látható a neten. Én pedig kinéztem jópár könyvet, amit tudtam, hogy van a cégnek, de nem tudtam, hogy nincs a boltnak. Hosszadalmas, s kissé kellemetlen intézkedést követően sikerült elintézni, hogy bolti áron vásárolhassak a netes készletből. Lerendeltük a bolthoz ami nem volt, de két hetet kellett így is várni. Ráadásul a csöppet sem kedves, s csöppet sem készséges eladó hölgyike szájhúzogatások közepette méregetett, s firtatta, hogy egyáltalán komolyan gondolom-e a vásárlást, mielőtt ő még felemelné a telefont. Mondtam neki á nem, csak szórakozom. Passzióból utaztam ide cirka 50 kilométert gyereket nagyira bízva, benzinpénzt nem sajnálva…. Már nem tudom, hogy mindenkivel ilyenek-e, vagy csak én nem vagyok szimpatikus. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy kiszedem a pult mögül, s tanítok neki némi jómodort… Ennyit arról, hogy igyekszek spirituálisan fejlődni. Ejh, a karma kurvája vagyok. :( Mindenesetre úgy megjegyeztek minket, hogy mikor másodjára mentünk, még be se léptünk, már a pulton volt a rendelt könyvkupac. De legalább második alkalommal vittük magunkkal a csöpp lánykát. Ebben a Plázában van egy tuti kis csobogós tavacska telis tele teknőssel, aranyhalacskákkal, de még talán ponty is akad. Be kell valljam nem értek a halakhoz. Prüntyi meg volt veszve értük. Alig lehetett elhozni onnan, mikor már meguntuk az immáron harmadszori nézelődést. Egy széles, csempézett pereme volt, kör alakú, ami mentén a lánykám körbe-körbe ment, csodálva az érdekes kis lényeket. S ami a legmeglepőbb, az állatkák is olybá tűnt, megkedvelték a csöppöm, mert csapatba verődve követték, akármerre forgolódott. Gondoltam mindenkivel ezt csinálják. Kipróbáltam engem is követnek-e. Hát nem. Csak a lánykám, s szinte az összes odasereglett a peremhez, ahol volt. Pedig nem volt nálunk halkaja. Vagy a gyereket nézték volna annak? :D Szóval ezt nevezem én vonzerőnek. Nagy franc lesz a lányka, már most attól félek. Az egyik üzletben úgy kokettált a fiatal eladósráccal, hogy csak lestem. Nem elég, hogy „cija”, de még csókot is dobott neki, bezzeg mikor az apja kért puszit „nem” volt a felelet. :)
A beszerzés kellemetlenségeit leszámítva nagyon sok szép könyvvel gazdagodott a kis házikönyvtáram. Főképp gyakorlati kézikönyvekkel, amik inkább „szezonálisak”, s nem biztos, hogy sok újranyomást megélnek, vagy tartósan forognak kínálatban. Klasszikusokat, szépirodalmat ezért nem is válogattam be, mert egyrészt mindig kaphatók, másrészt antikvárban olcsóbbak. Mert persze hiányzik még egy-két darab, amiket szeretnék, hogy meglegyenek. De lesz még nekem szülinapom, egyebem! Legalább marad ajándék-alternatíva a családnak. :)
Tegnap végre jutott időm lefotózni a sapit szolgálatban. De sajnos a modellem elég hamar megunta a kattingatást, s aztán – mint látható - el si fáradt, így egy beugróval dolgoztam tovább.:) (Beugró nem sk., csak az első számú modellem az.) Kezdek ráérezni a figurák pózoltatásának Mici által oly sokat emlegetett, s gyakorolt ízére. Tényleg nagyon jó móka „babázni” velük. :)
Rengeteg félkész darab vár még rám, egy nagy rakás UFO. Korábban a babavarrós fórumon emlegetett sok ufózásra azt hittem azért, mert a pucér, hajatlan babatest földönkívülire emlékeztet. De aztán fölvilágosultam, hogy ez a mozaikszó a befejezetlen munkadarabokra, azaz az unfinished objects-re utal. :) A képeken is felfedezhető egy ilyen kis figura. Akinek ugyan már van szeme, de még akad mit dolgozni rajta, többek közt (őt is) jómodorra kell okítanom, mert eléggé szemtelen. Nem befurakodott a képbe, miközben fotóztam! :D Róla, s testvérkéiről még később hallhattok!
Kezdek olyan lenni, mint egy folytatásos regény. De azért remélem nem ponyva! Habár... Csak ha az a bizonyos Ponyva! ;)

Blogger megismerése

2010. március 24., szerda megjegyzés (3)

Sajnos rá kell döbbenjek, hogy hiába görnyedeztem a klaviatúra felett oly sok időt, ha egy-egy adminfelület még mindig kifog rajtam. :( Ezt a blogger-t nem egyszerű kiismerni. Sajnos elég szeszélyes. Valami oknál fogva egy-két megjegyzésnél beállította magának a megjegyzések tiltását. De az sem elképzelhetetlen, hogy én kattintottam valamit véletlen félre a Beállításoknál. Túl sok az opció. Utóbbinál véletlenül a Google fiókos hozzászólók helyett véletlen az OpenID-t jelöltem ki. De most már egyenlőre bárki hagyhat kommentet, míg visszaélés nem történik.
A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy hiába van a fő Megjegyzések adminoldalon beállítva az engedélyezés, ha a Bejegyzés szerkesztése ablakban, alul, a Bejegyzés beállításai-nál pedig tiltva van. Érdemes tehát ezt is mindig ellenőrizni, nehogy meglepetés érje az ember lányát! Ezt csak azért írom le, ha esetleg valaki hasonló cipőben járna, s hiába állította át a Megjegyzések oldalon a dolgokat huszadjára is, s mégsem enged kommentelni bizonyos bejegyzésekhez. Hogy hátha így másnak nem fő majd annyit a feje!
Be kell valljam, hogy én is teljesen véletlenül jöttem rá. A szerencse az, hogy rájöttem. Így bocsánatot kell kérjek azoktól, akik esetleg szerettek volna, de nem tudtak megjegyzést hagyni. A technika ördöge... :(
Nah, inkább nem bosszankodom többet ezen, hanem rászánom az időt, hogy megismerjem a beállítási lehetőségeit a bloggernek. Majd egy nap fogom, nekiülök, s végigkattingatom az összes opcióját, hogy tudjam mi mire jó.


Kép: saját

Tavaszi nagytakarítás

megjegyzés (2)

Egy jóiedeje nem írtam. Így kezdeni is egy kissé felesleges volt, hisz aki olvas, az láthatja – ha van egyáltalán olyan. :)
Több ok közül az egyik az, hogy közelítve a harmadik X-hez sem sikerült még egy valamirevaló napirendet kialakítanom - nagy bánatomra. Nincs egy épkézláb rendszer az életemben. Elkeseredésemben még a FlyLady életmódprogramhoz is hozzányúltam, de olybá tűnik, hogy még abban is csődöt mondok. :( Tény, hogy képtelen vagyok rendet tartani. Csinálni szoktam, a tisztasággal egetverő probléma nincs a lakásunkban… Nem rosszabb, mint másnál – szvsz. Kivéve egyes részeket… Cica „házatája”. De azon is igyekszem változtatni. De szerintem ilyen fehérfolt (mint a régi térképeken a még felfedezésre váró tájak/vadon) minden házban akad…
No de
a rend! Az nem megy… :( Túl sok a lom, s ha szelektálok is, hamarosan többedmagával tér vissza. Elkeseredett küzdelemmel igyekszek úrrá lenni a káoszon. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy cirka félévente, évente átrendezem a lakást. Így kikerül pár fölös cucc, valami kis rend(szer) is kialakul, s nem utolsósorban egyúttal megvan a nagytakarítás. Most ott tartunk, hogy régi vágyam látszik megvalósulni: lesz GYEREKSZOBA! :) Végre. A kisszoba nálunk eddig lomtár, műhely, számítógépterem volt, s mindezt 8 négyzetméteren. Brrr. Hetente próbáltam újra, s újra utat vágni bele a varrógépig. Naná, hogy a varrásra szánt idő végül rendrakással telt el. S a „szép” a dologban, hogy egyáltalán nem volt látszatja. Esküszöm, mintha csak egy elvarázsolt szoba volna. Újfent ruhakupacok, dobozhegyek nőttek benne. De ennek vége! Már csak penészt kell irtani. Sajnos a kipakolással a szoba felfedte szörnyű titkát, mit már korábban sejtettem. Csúnyán penészedik az egyik sarok. Nem nagy területen, de épp eléggé, hogy aggódjak miatta. Azt mindenképp el kell intézni, mielőtt a lurkó birtokba venné a szobát. Utánaolvastam, s egyenlőre az ecetes permetezéssel fogok próbálkozni. Aztán ha nem működik, jöhet a bórax. További tippeket is szívesen fogadok. :)
Visszatérve: A nagyszobában már mindennapos a rendrakás, s felmosás. Ott már én győztem! :) Így adta magát a dolog, hogy a legtöbb felfordulással járó funkciót (kreatív sarok), no meg egy-két (gyerekszobába) fölös polcot átköltöztessünk. Így a kisszoba nagyrészét sok tervezéssel, töprengéssel, rengeteg munkával, rendezgetéssel, átszervezéssel sikerült integrálnom a nagyszobába úgy, hogy nem tűnik bútorraktárnak. Kész csoda!. Sőt, saját textiles szekrényem lett. :) Ugyanis a pár doboznyi anyag pár hónap leforgása alatt szépen kinőtte magát. Most azt hiszem meg kéne állni a további vásárlásokat, míg le nem fogyasztok belőle egy-két sort. De ez olyan mint a narkó. Anyagból sosem elég! :)
A számítógépterem pedig egy felszabadításra váró sarokba száműzzük hamarosan.
Végezetül, hogy mégse legyen happyend, lehet, hogy mindez fölösleges erőfeszítés volt/lesz. Nagyon elképzelhető, hogy hamarosan elköltözünk, falura, nagymamám – jelenleg nem lakott, de sűrűn látogatott, s viszonylag rendbentartott – kertes házába. Ami azért egy felújításra szorul, jelenleg kicsit életveszélyes (van egy omladozó fala), így el fog telni egy kis idő, míg léphetünk abba az irányba. De ez csak félmegoldás a lakhatási problémáinkra. Aztán lehet, hogy szerencsénk lesz, s azidő alatt (ami reményeim szerint rövid lesz) születik egy véglegesebb megoldás is. Nem lenne rossz, ha kevesebb bizonytalanság volna az életünkbe, így kisgyerekkel…
De mégsem szomorkodom, hisz végre emberi körülmények között élhetünk majd, s nem egy betonketrecben egy panelnyi szomszéddal megverve. Ez utóbbi a fő ok, hogy megyünk, s nem várunk tovább a végleges megoldásra. Anyagi körülményeink (értsd úgy, hogy még hitelképesek sem vagyunk jelenleg) sajnos még mindig nem segítik elő az álmaink megvalósulását, a saját kertesházat. De itt már nincs tovább maradás. Annyira elmérgesedett a helyzet, hogy már a saját testi épségünk, s a józan eszünk a tét. Nem vagyunk biztonságban… :( De hagyjuk is, nem akarom újfent felhúzni magam. Addig is igyekszem továbbra is otthoná/otthonosabbá varázsolni (mert ehhez már tényleg misztikus képességek kellenek) ezt a sötét lyukat. Nagy álmom, hogy húsvétra szép rend, s külön gyerekszoba lesz. Bele kell húzzak, hisz már nincs messze az ünnep. Még ablakot is kéne pucolni. Jajj, de nem szeretem… :(
A másik dolog, ami – szó szoros értelmében - távol tartott az internetezéstől az, hogy túlságosan elszálltam az utóbbi időben a monitor bámulásával. /Ez valahol az elsőből jön, a rendszertelen életvitelből. :(/ De szerencsére észrevettem magam, s megpróbáltam változtatni a dolgon. Sikerült elérnem, hogy már csak max. fél órára ragadok ide, a gép elé. Viszont a legtöbbször csak 5 percekre kukkantok be. S – ami nagy haladás – nem megy egész nap a masina, képernyőkímélővel, hanem szépen kikapcsoljuk, ha befejeztük a dolgunkat rajta. /A férjem is, s ez már nagy szó! :)/ Így már nincs az a kísértés, hogy hát úgyis megy, csak az egeret kell arrébb pöccinteni, s már száguldozhatunk is a kibertérben. Na nem! Ezt soha többé! :)
Eleinte viszketett a seggem. Furcsa volt, hogy szellőzött, hisz nem állandóan egy széken püffeszkedett, mint korábban. A szemem is tikkelt… Na persze ez már csak vicc. :) Nem volt olyan nehéz, mint gondoltam. A cigiről való leszokással is így voltam. Egyszerűen csak meg kell szokni, hogy hiányzik. Ennyi. De minden nappal egyre kevesebbet gondol rá az ember, mint az elmúlt szerelmére. Minden távol töltött perccel kiszeret egy kicsit belőle… Viszont tényleg nehezen találtam föl magam, hogy a felszabaduló óráim!(!) mivel is kéne elütni. Nem egyből éreztem rá a szabadság ízére, így első körben a kötelező tevékenységek jöttek – ld. fentebb. Valószínű ha a tévézéssel is felhagynék, akkor már mindenre jutna időm, még olvasni is. Átkozott trubadúrláda! :D Régen azért jutott időm verseket olvasgatni, képzőművészeti albumokat nézegetni, zenét hallgatva táncolni, bambulni, unatkozni… Még ez utóbbi is nagyon hiányzik olykor. Igaz, akkor még otthon laktam, s gondoskodtak rólam. :D De jó is volt!
Tényleg mindenkinek arra van ideje, amire szán. Csak ha sokáig otthon van az ember lánya… De ezeket a csapdákat szerintem minden kisgyermekes anyuka ismeri már, legfeljebb nem sétál bele úgy, mint én… De kikecmergek! :)
Azért kicsit más dolgokat is nyűveltem az elmúlt hetekben. De ezt majd egy következő postba, ha sikerül a képeket letöltenem...

Képek forrása: http://dl9.glitter-graphics.net/pub/411/411029vlqhpf6ozi.jpg, http://3.bp.blogspot.com/_PxZyE6Jgabo/Sm9URRekP5I/AAAAAAAAFKQ/CK32WdhSiJg/s400/housework+2.gif

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...