Próbára teszem magam

2010. november 6., szombat

Végre fotóztam. :) Mutatóba hoztam pár „alkotásom”. Egy része azoknak, amiket mostanság készítgettem. Apróságok, de nekem nagyon kedvemre való ezek készítése.Viktoriánus csipkevirágHorgolt sárga rózsaDrótcsipke fülbevalóValamint úgy döntöttem, hogy kipróbálom a Meskán történő árusítást. Drukkoljatok! Ha esetleg Ti magatok is érdeklődnétek az általam készített tárgyak iránt, úgy katt ide! Vagy az aktuális kirakatom megtalálható az oldalsávban is. Folyamatosan fogom bővíteni!
Drótcsipke fülbevaló
A dróttal történő horgolást is ki kellett próbálnom! Inkább csak láncszemek horgolása mutat jól, látványosan. A pálcák horgolása kicsit problemás. Legalábbis elsőre nem tűnt szépen kivitelezhetőnek. De majd gyakorolom még, meg utánanézek! :) Tetszik. Egyszerű gyöngyfűző dróttal készítettem, fém horgolótűvel. S kicsit utánanézve a neten olyan csuda dolgokat találtam, amiket ezzel a technikával lehet csinálni. Azt hiszem új szerelem van születőben. :) Nagyon szeretem az olyan dolgokat, amikhez nem kell sok különleges szerszám, nehezen beszerezhető alkatrész, hozzávaló, egyéb, vagy áram… Ezért élvezem ennyire a horgolást. Mert tényleg megadja az alkotás szabadságát. Ott csinálhatom, ahol csak akarom, s ez nagyon jó. Szeretek fémmel is dolgozni, hisz valaha ötvösnek készültem. Ha nem lenne fémallergiám talán még jobban élvezném! :) Bár inkább csak a rézzel vannak gondjaim. Hajtogatni is jó, bár úgy több forgács, apró fémszemcse keletkezik, ami a bőrömmel kontaktot alkothat… Valamint izgibb csak horgolni, mert akkor nem kell egy csomó fogó, csak egy horgolótű, drót, gyöngy, s kész. De még a gyöngy is lehet csak másodlagos, akár… :)
Lám a művészek milyen furcsaságokat is horgolnak, vagy kötnek olykor. Nagyon klasszak. Izgalmas, mozgalmas. Sosem gondoltam bele, hogy milyen egyszerűen készítik valójában ezeket. Horgolva, vagy kötve. Fantasztikus! Persze munkás darabok, de akkor is csak kötő- vagy horgolótű kellett hozzájuk, meg jó sok drót. Pofonegyszerű, s épp ezért csodálatos!

Karen Searle
drótcsodájaHorgolt drótszobor 1
Joan Dulla fantasztikus szobra
Horgolt drótszobor 2
Érdemes a galériáikat végigpörgetni. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...