Városkép vihar után

2010. június 15., kedd

Mostanában én nem, a természet viszont annál többet alkot. Utóbbi két hétben többször is volt alkalmam, országot keresztbe átszelő – vizsgák ürügyén tett – utazásaim alkalmával megbizonyosodni, hogy biz’ a víz az úr. De nem csak árvíz formájában kártékony, hanem tomboló, orkán erejű széllel szövetkezve. A kép az utcánkban készült, két lépcsőházzal odébb, ma délelőtt. Tegnap délután nem csináltam képeket magáról a viharról. Még csak kikémlelni sem nagyon mertem, nemhogy fotózni. Eszembe se jutott. Gyertyafény mellett vacogtam, mert nem oly rövidke életem során még ilyen rövid idő alatt, ilyen pusztító vihart nem láttam. Szó szerint elsötétedett minden, pedig még jócskán nappal volt. Páromnak eszébe ötlött elővenni a fotómasinát, de csak az én betoji képem örökítette meg, ami meg nem publikus. Igen, mert azon rettegtem, hogy a ház előtti fasor be ne kukucskáljon az ablakon. Persze ki lettem nevetve ezért. De a vihar elvonultával máris nyilvánvalóvá vált, hogy nem volt alaptalan a félszem. A cirka 20 perces tombolása alatt fákat csavart ki gyökerestül, villanyvezetékre dobálva őket (mint egy utcával odébb, még a járda is beszakadt). A mi utcánkban keresztbedőlt egy fa, szerencsére szerencsésen, mert se a házakban, se a parkoló autókban nem tett kárt. Máshol cserepek röpültek, de volt ahol egész háztetők. A helyi gimit épp az elmúlt években újították fel. A tegnapi érettségi után már csak a bizottságok üléseztek bent, amikor a tornádó jellegű szél lekapta a tetőt. Egyik felét a parkra, másik felét meg – ellenkező irányba – az udvarra dobta. Szemtanúk szerint ketten épp, hogy arrébb ugrottak. Ijesztők ezek az anomáliák. Úgy tűnik mostanában ilyen a Természet természete… :(

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...