…és egy maréknyi

2010. április 15., csütörtök

Mikor tegnap hazajöttem egy mandarinillatú boríték fogadott. Azért lett „megszagosítva” a küldemény, mert a feladója dohányzik. Azidáig nem tudtam ezt róla, míg egy korábbi gurulós küldeményen meg nem éreztem. S mivel ezt szóvá tettem, de nem tudva ki volt a három hölgy közül – no nem mintha zavart volna, csak megcsapta az orrom -, így a következőt megillatosította nekem. :) Azt hiszem ebből is kitűnik az a sok szeretet, törődés, s kedvesség, ami ebből nemmindennapi hölgyből árad. A küldemény pedig az ÉN gurulós babám volt. Már korábban említettem itt, hogy részt veszek ebben a játékban. A játék lényege, hogy egy pucér babatestet indítasz útnak, s készen tér vissza hozzád, hajjal, arccal, ruhában. Persze mindvégig a titok sűrű homálya lengi körül a készülődő művet.
Az én UFO-m, azaz befejezetlen babám így nézett ki.
A karja mozgatható. S nem bírtam ellenállni, hogy ne kerítsek jó nagy feneket neki! :) Az a dudor az állán meg nem strumma, hanem áll akart lenni. :D Én egy kissé csálélábú balerinát (mivel kissé csípőficamosra sikeredett, s látom, ezt a többiek is észrevették :D), vagy valami fiatal fruskát láttam bele. (Talán egyszer majd elkészítem a saját verziómat. Már látom, hogy min, s hogyan alakítsak hozzá.)
Ezt gurítottam tovább Szerikának, aki egy fodrászt megszégyenítő hajkölteményt varázsolt rá. Majd Ezkriszti arcot öltött neki, szándékosan elhagyva a száját, s így olyan „karakterré” formálva, ami átalakulásra képes, amibe mindenki – fejben kiegészítve - azt a figurát, vagy akár ismerőst, rokont látja bele, akit csak akar. A szépen megvarrt, részleteiben is kimunkált ruhába Stiglinc öltöztette fel. Tőle gurult aztán haza, hozzám, egy szép ajándék anyag kíséretében, amit a baba mögött láthattok.
Hogy értsétek, hogy miért akkora durranás számomra ez a baba… Ami nem tudom, hogy még kiérdemli-e a baba jelzőt, hisz jócskán túlkoros… :) Amikor megláttam, akkor egy kicsit szíven ütött. Ahogy néztem a haját, de főképp a ruháját, elkezdett motoszkálni bennem valami. Gyorsan felütöttem a fotóalbumot, s ezt a „hölgyet” találtam. Tisztességben megőszült haját sosem festette, büszkén viselte rizsporos tincseit, kontyba szedve. A haja olyan volt, mint a legfinomabb selyemszál. Imádott kézimunkázni. Végtelenül kedves, s türelmes volt. Hosszú, dolgos élete alatt tíz gyermeket hozott a világra, hármat eltemetett, hetet felnevelt, kitaníttatott, szakmát adott a kezükbe. Mind tisztes, dolgos, családos emberré vált. Átélt 2 világháborút, 2 forradalmat, 2 nagyobb földrengést. S élete végéig hímzett. 87 évesen ment el. Ő volt a nagymamám. :)
A képen olyan 85 körül van, s a kedvenc barna, virágos otthonkáját viseli. Ugye milyen megdöbbentő a hasonlóság! :) Pedig eszembe sem jutott a baba varrása közben… De azért gyakran gondolok rá. Hiszem, hogy van közös tudat! Lám… :)
Itt is szívből köszönöm nektek „Lányok”! :) Van egy igazi, egyedi, mandarinillatú textil nagymamám! Majd megmutathatom a kislányomnak a képekkel együtt, hogy lám ilyen volt dédimama, miközben mesélek róla! :) Azóta már megkérdezte, a képet látva, hogy „Ki ez?” A szívem facsarodik bele. S meséltem róla. Nem először, de mivel picurka, arra nem emlékszik. :)
Mert vannak hétköznapi hősök. Számomra a nagymamám ilyen. S szeretném megőrizni tovatűnő alakját, továbbörökíteni a családi legendákat. Nem lesz nehéz, mert 80 évesen kezdett naplót írni: „Önérzett raz” címen, cirkalmas betűkkel, 4 elemis háttérrel, ami akkor már régen messze volt. S szerencsére megvan. Bár az a napló kész horrorregény! Pedig csak csupa megtörtént esetet jegyez fel benne. De kiérdemelne egy 18-as karikát. Gyerekeknek csak erősen cenzúrázva adható tovább. Bár, ha a Grimm mesékre gondolok… :)
Ebben már az első oldalakon annyi vér folyik, hogy egy kisebb vérbankot megtöltene. Elég hátborzongató. Pl. amiért nagymamám apja, a dédapám szólt az embereknek, hogy ne egyék meg a fizetségül kapott penészes szalonnát, mert lebetegszenek - elvitették a csendőrökkel, s az őrszobán véresre verték a talpát, majd visszavitték, s beállították dolgozni. Úgy a harmadik oldalon meg egy lányról emlékezik meg, aki elindult a közeli településre pántlikát venni a másnapi menyegzőjére. Hazafelé menet két csendőrbe botlott, akik megerőszakolták, s megölték, s megpróbálták eltusolni. Részletekbe menően írja le az ilyen eseményeket. S ezek csak apró szemelvények voltak!
Gyakran elfelejtkezünk róla, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ilyen „kényelmes” korba születtünk. Azt hisszük, hogy most rossz sorunk van. De akárhogyis, azért régen sokkal nehezebb volt. Az a századelei, békeidőbeli élet, amire oly szívetmelengető nosztalgiával gondolunk csak egy kiváltságos réteg tagjainak adatott meg. A többiek mindennap a létfenntartásért vívták gyötrelmes harcukat.
Egy biztos, tegnap már történt VALAMI, amiért hálás lehetek. :)

6 megjegyzés:

stiglinc írta... 2010. április 16. 11:41

Tényleg hihetetlen a hasonlóság, miközben én egészen más szemályre gondoltam, miközben öltöztettem:-)
Talán azért mert a jó emberek hasonlítanak egymásra? Az én Kati nénimnek se volt egyszerű élete, de benne is annyi tartás, annyi kötelességtudat, erő maradt élete végéig, amit mindig csak csodálni tudtam. Olyan jó, hogy legalább kettőnknek ekkora élmény ez a baba:-) Őrizd jó sokáig a szép emlékeiddel együtt!

Skippo írta... 2010. április 16. 17:06

Meglesz! És még egyszer köszönöm. :) Azt amúgy nem is mondtam, hogy volt vagy összvissz 140 centi. Ráadásul! Kis aprócska. :) Ha emlékeim nem csalnak, olyan 10 évesen már majdnem utolésrtem magasságban. :) Pedig aztán én is egy kis dugó vagyok. :D
A hasonlóság oka az lehet, hogy olyan tipikus anyóka-forma. Aki kendőt köt, elmegy vasárnap a templomba, pogácsát süt... Bár mindenkinek ilyen nagymamája lehetne! :) Nagyon hiányzik.

Névtelen írta... 2010. április 21. 12:32

Nagyon aranyos.
Az én nagyim is ilyen volt:((((((

Skippo írta... 2010. április 21. 16:20

Örömmel köszöntelek Téged is a blogomon. :) Gyönyörű babákat varrsz.
Igen, ilyenek az igazi nagymamák. Remélem megérem én is azt a kort, s úgy! :)

bruercsi írta... 2010. augusztus 4. 6:19

Huhhh! Most találtam rád a horgo-blogon keresztül, néztem, néztem, lapozgattam a blogod, és ez a bejegyzésed erősen szíven ütött. A baba és mamád közti hasonlatosság megdöbbentő és talán megrázó is, de ez jó értelemben véve...
Amit írtál a naplójáról az pedig hátborzongató, de mégis emberi. Hihetetlenül szerencsés vagy, hogy ilyen mamád volt, bizonyára sokat örököltél tőle-belőle! Ugyan nem ide illő, de gratulálok a kislányodhoz, nagyon szép, eleven kiscsajszi!! :)

Skippo írta... 2010. augusztus 4. 16:35

Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem. S milyenek a "véletlenek" (amik amúgy ritkán azok valójában): Nagymamám abban a helységben élt, ahogy Téged becéznek. :) Így én hirtelen nem is a keresztnevedre asszociáltam...
Csajszinak is átadom! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...